Mex Rádió

Mex Rádió

 

Hírek

2021.02.01

Klagenfurtban kórházában kutatók azt vették észre, hogy a covid-19 vírus miatt intenzív osztályra került betegeknél, a CBD kísérleti beadását követően a gyulladás enyhülése, és a gyorsabb gyógyulás vehető észre.

3 hétig kapták a betegek az intenzív osztályon kannabidiolt is, kiegészítőként. Rudolf Likar, az osztály vezetője először naponta 200 milligramm CBD-t adott be a betegekbnek, majd az adagot fokozatosan 300 milligrammra emelte.

Rudolf Likar így nyilatkozott:

A CBD beadását követő vérvizsgálatok kimutatták, hogy a betegek gyulladásának mértéke csökken. Akik CBD-t kaptak, azokat korábban is engedték ki a kórházból, azokhoz képest, akik nem kaptak kannabidiolt. Ebből az következik, hogy a CBD támogatja az immunitást.

Az osztrák média szerint Likar úgy véli, hogy a CBD kivonat felfüggeszti az ACE2 receptor működését. Ennek segítségével hatol a vírus a sejtbe, ahol a gazdatest rovására szaporodásnak indul.

A CBD termékek gyulladáscsökkentő hatása sokak szerint felülmúlja más, egyszerűen megvásárolható gyógyszerek hatását, mert a kannabidiol átjuthat a vér-agy gáton, megelőzve a hosszú távú koronavírus-fertőzéssel járó súlyos neurológiai következményeket.

A CBD gyulladásra gyakorolt ​​hatásának kutatása a klagenfurti klinikán még nem ért véget, de az eddigi eredmények nagyon ígéretesnek tűnnek.

“Jelenleg az eddigi információkat értékeljük, amelyek elég jól mutatnak. Valószínűleg elkezdjük minden betegnek beadni a kannabidiolt pusztán azért, mert nincs mellékhatása “- tette hozzá Likar azzal, hogy Izraelben is folyamatban van egy hasonló tanulmány a CBD-ben gazdag kannabisz-kivonatok hatékonyságáról a covid-19 ellen.

Forrás: https://kaernten.orf.at/radio/stories/3087614/ 

CBD TERMÉKEK


TOP termékek

Naptár

2021. Október
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Házhozszállítás

Házhozszállítás

Megújultunk, nézz körül!

Indítsd el a Mex Rádiót >>>Mex rádió indítása!Kérdésed van? Hívj minket! +36-20/258-5577

Mi a kannabisz?

Mi a kannabisz?

2020.05.10 17:09
Mi a kannabisz?

Mi az az orvosi kannabisz?

Orvosi kannabisznak nevezzük a  gyógyászatilag aktív hatóanyagokat tartalmazó kannabisz-készítményeket.

 

Mi az az orvosi kannabisz?

Orvosi kannabisznak nevezzük a  gyógyászatilag aktív hatóanyagokat tartalmazó kannabisz-készítményeket.

Ezek olyan termékek, melyek a kannabisznövény egy részét, vagy a kannabisz növényből kivont hatóanyagokat, vagy szintetikus kannabinoidokat tartalmaznak, és amelyeket gyógyászati céllal használnak.

Orvosi kannabisz

Az orvosi kannabisz elnevezés a gyógyászati célú és gyógyszeripari kannabiszkészíményekre vonatkozik. Ezeket így lehet részekre bontani:

Gyógyászati célú kannabisz

A gyógyászati célú kannabisz növényi alapú vagy növényi eredetű kannabiszkészítményekre vonatkozik, amelyeket egyes tünetek vagy betegségek (például epilepszia, fájdalom vagy szklerózis multiplex (MS)) kezelésére használnak. A gyógyászati célú kannabisz az egész feldolgozatlan növényt, a feldolgozott növényt vagy a benne található vegyületek felhasználását jelenti. Magában foglalhatja a magas CBD és az alacsony THC, a magas THC és alacsony CBD tartalmú, valamint az egyéb arányban kannabinoidokat tartalmazó készítményeket. A CBD termékek fogyasztási cikkekként, például étrendkiegészítőkként is beszerezhetők. A gyógyászati célú kannabiszkészítményeket jelenleg növényi anyagok (virágok, rügyek), olajok, tinktúrák, ehető termékek és kapszulák formájában készítik.

Gyógyszeripari kannabisz – Kannabisz gyógyszer

A kannabisz gyógyszer olyan tiszta kannabinoidok felhasználásával készített termékekre vonatkozik (akár növényi kivonat, akár szintetikus), amelyek teljes klinikai vizsgálatokon mentek keresztül, és gyógyszerként vannak engedélyezve. Példa az ilyen termékekre a Sativex, az Epidiolex, a Cesamet, a Marinol és a Syndros.

Rekreációs kannabisz

A rekreációs kannabisz bármilyen kannabiszra vonatkozik, amelyet nem orvosi célokra használnak, ebbe beletartoznak a feketepiaci termékek. Rendszerint magasabb a THC koncentrációja, amely a kannabisz növényben található pszichotróp hatóanyag. Sok országban és államban illegális, beleértve Magyarországot is. A rekreációs kannabiszt az emberek általában elszívják (dohánnyal vagy anélkül) vagy olajok, párologtatott termékek formájában használják (és egyre több ember fogyaszt kannabiszt ételek vagy italok formájában).

THC

A kannabisz növény fő pszichotróp alkotóeleme a THC, ami a tetrahidrokannabinol rövidítése. Ez az elsődleges hatóanyag, amely a kannabisz rekreációs használatával összekapcsolható tudatmódosító hatást, más néven a "betépést" okozza. A kutatások azt mutatják, hogy a THC használható lehet a kemoterápia mellékhatásainak (hányinger és hányás), a szklerózis multiplex, a HIV/AIDS, a gerinc sérülések, a krónikus fájdalom, a gyulladás és az emésztőrendszeri problémák kezelésére.

CBD

A kannabidiol,  rövidítve CBD, a kannabisz egyik nem tudatmódisító alkotóeleme. Az ipari kenderben, valamint az orvosi kannabiszban is megtalálható. Egyes kutatások alapján széles körű egészségügyi előnyökkel rendelkezik, kevés mellékhatással és alacsony függőségi vagy visszaélési kockázattal. Klinikai vizsgálatokban kimuatták epilepszia-ellenes és antipszichotikus hatását, azonban a fogyasztók elterjedten használják többek között bőrbetegségek, ízületi gyulladás, fájdalom, szorongás és egyéb betegségek kezelésére.

Kender

A kender vagy ipari kender a Cannabis sativa növény fajtajegyzékben regisztrált fajtáinak meghatározása, melyeket ipari és kereskedelmi felhasználásra termesztenek. A kender virágzatot kannabinoidok kivonatolására is használják. Az ipari kender THC-szintje általában nagyon alacsony – az európai országokban maximálisan a 0,2% (Mo.) és 0,3% közötti szint engedélyezett, CBD tartalma általában 1-5% között van.

Forrás: Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület