Mex Rádió

Mex Rádió

 

Hírek

2021.02.01

Klagenfurtban kórházában kutatók azt vették észre, hogy a covid-19 vírus miatt intenzív osztályra került betegeknél, a CBD kísérleti beadását követően a gyulladás enyhülése, és a gyorsabb gyógyulás vehető észre.

3 hétig kapták a betegek az intenzív osztályon kannabidiolt is, kiegészítőként. Rudolf Likar, az osztály vezetője először naponta 200 milligramm CBD-t adott be a betegekbnek, majd az adagot fokozatosan 300 milligrammra emelte.

Rudolf Likar így nyilatkozott:

A CBD beadását követő vérvizsgálatok kimutatták, hogy a betegek gyulladásának mértéke csökken. Akik CBD-t kaptak, azokat korábban is engedték ki a kórházból, azokhoz képest, akik nem kaptak kannabidiolt. Ebből az következik, hogy a CBD támogatja az immunitást.

Az osztrák média szerint Likar úgy véli, hogy a CBD kivonat felfüggeszti az ACE2 receptor működését. Ennek segítségével hatol a vírus a sejtbe, ahol a gazdatest rovására szaporodásnak indul.

A CBD termékek gyulladáscsökkentő hatása sokak szerint felülmúlja más, egyszerűen megvásárolható gyógyszerek hatását, mert a kannabidiol átjuthat a vér-agy gáton, megelőzve a hosszú távú koronavírus-fertőzéssel járó súlyos neurológiai következményeket.

A CBD gyulladásra gyakorolt ​​hatásának kutatása a klagenfurti klinikán még nem ért véget, de az eddigi eredmények nagyon ígéretesnek tűnnek.

“Jelenleg az eddigi információkat értékeljük, amelyek elég jól mutatnak. Valószínűleg elkezdjük minden betegnek beadni a kannabidiolt pusztán azért, mert nincs mellékhatása “- tette hozzá Likar azzal, hogy Izraelben is folyamatban van egy hasonló tanulmány a CBD-ben gazdag kannabisz-kivonatok hatékonyságáról a covid-19 ellen.

Forrás: https://kaernten.orf.at/radio/stories/3087614/ 

CBD TERMÉKEK


TOP termékek

Naptár

2021. Október
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Házhozszállítás

Házhozszállítás

Megújultunk, nézz körül!

Indítsd el a Mex Rádiót >>>Mex rádió indítása!Kérdésed van? Hívj minket! +36-20/258-5577

GY.I.K.

MI AZ A CBD?

A kannabisz egyik fő alkotóeleme, más néven kannabidiol, mely egy fitokannabinoid molekula. A kender növény a Cannabis Sativa kimondottan erre a célra kifejlesztett fajtájának (PCR kender) virágjából nyert kivonat, mely sűrű gyanta szerű folyadék. Az emberi és állati szervezetre gyakorolt élettani hatásai miatt számos készítmény hatóanyaga, mint például olajok, kapszulák, krémek, pasztillák stb. legtöbbször a szervezet stresszre adott válaszának helyreállítására, szorongás, pánik, depresszió kezelésére, gyulladások, epilepsziás görcsök csökkentésére használható. Az emberi szervezet ideg és immunsejtjeire hatva fejti ki hatását. A CBD kinyerése egy rendkívül tiszta, és drága eljárással, úgynevezett szuperkritikus széndioxid extrakcióval történik.  A CBD-nek nincs tudatmódosító hatása, és nem okoz függőséget.

MIK A FITOKANNABINOIDOK?

A kannabinoidok minden kender fajtájában termelődő aktív vegyületek, ezek felelősek a legtöbb kannabisz növénynek tulajdonított előnyös tulajdonságért. A növényekben található kannabinoidokat fitokannabinoidoknak, az emberi test által termelt kannabinoidoknak pedig endokannabinoidoknak nevezik.

Az emberi szervezetbe kerülve a fitokannabinoidok kölcsönhatásba lépnek a test endokannabinoid rendszerével, ezáltal elősegítve a (homeosztázist) változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodás képességét.

Eddig több mint 140 fitokannabinoidot azonosítottak, amelyek kifejezetten a kenderre jellemzőek, és nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben találhatók meg más növényben. Olyan vegyületek, amelyek a kannabinoid - receptorokon keresztül fejtik ki hatásukat az emberi szervezetre. Ezek a specifikus kötőhelyek elsősorban a központi idegrendszerben találhatók, de néhány egyéb szövetben, sőt az immunrendszer elemeiben is kimutatták a jelenlétüket.

 

MI A CBD OLAJ CSEPP?

Étrend-kiegészítő kategóriát képvisel, esetünkben, különböző erősségű hatóanyag tartalommal.

A kivonási eljárásnak köszönhetően rendkívül tiszta, és 100%-ban megfelel a magyarországi törvényi szabályozásnak. lkahártyán keresztül felszívódva jut a véráramba. Külsőleg is alkalmazható, a bőrbe masszírozva.

 

Hogyan működik a CBD?

A CBD olaj hatása az emberi szervezet endokannabinoid rendszerével való kölcsönhatásának eredménye. A CBD közvetett módon befolyásolja az endokannabinoid rendszert, leggyakrabban a külső receptorok aktiválása és az enzimekkel való kölcsönhatás révén.

 

MI A KENDERMAG OLAJ?

Élelmiszer kategóriába tartozik, mely a kender magjából hidegen sajtolt olaj, és az emberi szervezet számára fontos esszenciális zsírsavakat a megfelelő arányban tartalmazza. Az esszenciális zsírsavakat a szervezet nem tudja előállítani, de ez kendermag olajjal pótolható. A kendermag olajban található vitaminok kiemelkedően fontosak a szervezet működéséhez. A kendermagolaj CBD-t nem, vagy csak elenyésző mennyiségben tartalmaz. 

MILYEN CBD TARTALMÚ KÉSZÍTMÉNYEK LÉTEZNEK?

A CBD kivonat, mivel sűrű formájában nagyon nehezen kezelhető és olajban oldódik, ezért különféle hordozóanyagba visszajuttatva kerül forgalomba. Szóba jöhetnek minőségi növényi olajok, krémek, balzsamok, élelmiszerek stb. Általában a hordozó anyagok önmagukban is jó hatással vannak a szervezetre. Ezek lehetnek étrendkiegészítők, kozmetikai termékek stb.

 

 

 

MIK AZ ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK?

Olyan élelmiszerek, amelyek koncentrált formában tartalmaznak tápanyagokat, vagy egyéb táplálkozási vagy élettani hatással rendelkező anyagokat, egyenként, vagy kombináltan, és adagolt, vagy adagolható kiszerelésben kerülnek forgalomba.

Az étrend kiegészítők alapvető tulajdonságai:

• támogatja az immunrendszer működését, így fontos lehet a betegségek megelőzésében,

• az optimális tápanyag ellátást biztosítva segíti a szervezet regenerálódását az öngyógyító folyamatokat,

• nem helyettesíti az orvosi ellátást, viszont természetgyógyász szakember bevonásával kiegészítő terápiaként alkalmazva, támogatja a felépülést.

 

MI AZ ENDOKANNABINOID RENDSZER?

Ez a rendszer fontos szerepet játszik például az alvás, a hangulat, az étvágy, a memória és a termékenység szabályozásában is. A testünk által előállított ilyen molekulák az endogén kannabinoidok, más néven endokannabinoidok, melyek szervezetünk egészét behálózzák, pontosan működő, nélkülözhetetlen rendszert alkotva. Ezek segítik testi funkcióink működését. Ezek az endogén kannabinoidok, nevezetesen az anandamid, és a 2-arachidonoilglycerol melyek sejtjeink falán található receptorokhoz kötődnek, mintegy jelzést adva, ha valami nem működik egyensúlyban a szervezetben. Az endokannabinoidjaink két receptorral működnek együtt, ezek a CB1 receptorok, amelyek elsősorban a központi idegrendszerben találhatók, valamint a CB2 receptorok, melyek főként a perifériás idegrendszerben, különösen az immunsejtekben találhatók. Az endokannabinoidok például a gerincideg CB1 receptorait célozhatják meg a fájdalom enyhítése érdekében. Mások kötődhetnek az immunsejtek CB2 receptorához, például gyulladás esetén. Kommunikácós feladatuk végeztével szervezetünk által termelt kannabinoidjaink enzimek segítségével lebontásra kerülnek. Összeségében nagy vonalakban ezek alkotják endokannabinoid rendszerünket. Endokannabinoid rendszerünk bonyolult, teljes működése és funkcióinak feltérképezése még további kutatásokat igényel. Amit már biztosra vehetünk, hogy ez az újonnan felismert rendszer a felelős a belső környezetünk stabilitásáért. Elsődleges feladata, hogy bármely nem megszokott hatás (pl. láz, vagy valamilyen sérülés) éri szervezetünket, és megbillenti egészségünk egyensúlyát, endokannabinoid rendszerük bekapcsol, hogy segítse testünket annak ideális működésében.

 

FOGYASZTHATÓ-E A CBD TERHESSÉG ÉS SZOPTATÁS ALATT?

Kutatási eredmények hiányában bölcs döntés nem használni a CBD-t, hiszen nem lehet tudni, hogy befolyásolja-e a magzat fejlődését, és ami még fontos, nincs hosszútávú tapasztalat arról, mi történik évekkel később azok körében, akiknek édesanyja CBD-t fogyasztott a terhesség alatt.

 

MENNYI CBD-T FOGYASSZUNK EGYES BETEGSÉGEK ESETÉBEN?

A CBD fogyasztásának mennyiségére nincs ajánlás betegségeként. Egyéni érzékenységtől függően minden esetben más-más mennyiségre lehet szükség ugyanolyan egészségügyi probléma esetén is. Nincs két egyforma szervezet, nincs két egyforma állapotú endokannabinoid rendszer, ezért feltétlenül fontos az egyéni adag beállítása az adagolási útmutató leírása alapján.

 

OKOZ E FÜGGŐSÉGET A CBD?

A CBD-nek nincs pszichoaktív hatása, függőséget nem okoz. Egyik napról a másikra abba lehet hagyni a fogyasztását, elvonási tünetek nem léphetnek fel.

 

SZÜKSÉGES-E A CBD-ÉN KÍVÜL MÁS VITAMINOKAT SZEDNI?

Annak ellenére, hogy a CBD készítmények fitokannabinoidokat, terpéneket és sok más hasznos vegyületet tartalmaznak, elengedhetetlen a vitaminok és ásványianyagok és egyéb tápanyagok megfelelő bevitele. A CBD termékek hatását elősegíthetjük, ha eddig folytatott életmódunkon pozitív irányban változtatunk, ha igénybe veszünk igényünknek megfelelő terápiákat, mozgást stb.

 

GYÓGYSZEREKET SZEDEK, FOGYASZTHATOK-E MELLETTE CBD-T?

Vannak gyógyszerek, melyek mellett a CBD szedése nem ajánlott. Ezek felől meg kell győződni, ezért minden esetben szükségesnek tartjuk a kezelőorvos bevonását. Amennyiben fogyasztható a CBD az adott gyógyszer mellett, úgy a gyógyszer bevétel előtt és után is legalább 2-3 óra különbséget ajánlott tartani.

 

MIÉRT SEGÍTHET A CBD BIZONYOS BETEGSÉGEK ESETÉBEN?

Testünk egy endogén szisztémával rendelkezik, amelyet endokannabinoid rendszernek hívnak. Ez a rendszer kannabinoid receptorokat tartalmaz, melyek a fitokannabinoidokra reagálnak, fizikai kölcsönhatásba lépnek velük.

 

KEZELHETŐK AZ EGÉSZSÉGÜGYI PROBLÉMÁK A CBD OLAJJAL?

Bár az egész világon használják a holisztikus CBD olajat különféle betegségek sikeres kezelésére, mindig konzultáljon orvosával bármely terápia megkezdése előtt.