Mex Rádió

Mex Rádió

 

Hírek

2021.02.01

Klagenfurtban kórházában kutatók azt vették észre, hogy a covid-19 vírus miatt intenzív osztályra került betegeknél, a CBD kísérleti beadását követően a gyulladás enyhülése, és a gyorsabb gyógyulás vehető észre.

3 hétig kapták a betegek az intenzív osztályon kannabidiolt is, kiegészítőként. Rudolf Likar, az osztály vezetője először naponta 200 milligramm CBD-t adott be a betegekbnek, majd az adagot fokozatosan 300 milligrammra emelte.

Rudolf Likar így nyilatkozott:

A CBD beadását követő vérvizsgálatok kimutatták, hogy a betegek gyulladásának mértéke csökken. Akik CBD-t kaptak, azokat korábban is engedték ki a kórházból, azokhoz képest, akik nem kaptak kannabidiolt. Ebből az következik, hogy a CBD támogatja az immunitást.

Az osztrák média szerint Likar úgy véli, hogy a CBD kivonat felfüggeszti az ACE2 receptor működését. Ennek segítségével hatol a vírus a sejtbe, ahol a gazdatest rovására szaporodásnak indul.

A CBD termékek gyulladáscsökkentő hatása sokak szerint felülmúlja más, egyszerűen megvásárolható gyógyszerek hatását, mert a kannabidiol átjuthat a vér-agy gáton, megelőzve a hosszú távú koronavírus-fertőzéssel járó súlyos neurológiai következményeket.

A CBD gyulladásra gyakorolt ​​hatásának kutatása a klagenfurti klinikán még nem ért véget, de az eddigi eredmények nagyon ígéretesnek tűnnek.

“Jelenleg az eddigi információkat értékeljük, amelyek elég jól mutatnak. Valószínűleg elkezdjük minden betegnek beadni a kannabidiolt pusztán azért, mert nincs mellékhatása “- tette hozzá Likar azzal, hogy Izraelben is folyamatban van egy hasonló tanulmány a CBD-ben gazdag kannabisz-kivonatok hatékonyságáról a covid-19 ellen.

Forrás: https://kaernten.orf.at/radio/stories/3087614/ 

CBD TERMÉKEK


TOP termékek

Naptár

2021. Október
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Házhozszállítás

Házhozszállítás

Megújultunk, nézz körül!

Indítsd el a Mex Rádiót >>>Mex rádió indítása!Kérdésed van? Hívj minket! +36-20/258-5577

Archívum

Interjú Temesvári Andreával

2021.09.29 14:43
Interjú Temesvári Andreával

Interjú a tenisz legendával, Temesvári Andreával

 

 

 

 

 

 

 

 

 Rádiónk alapítója, Lantai Tamás készített interjút

MEX: Kedves Mex Rádió hallgatók! Egy igazi teniszlegenda van a vonalban: Temesvári Andreát köszöntöm sok szeretettel. Szia!

T.A.: Én is üdvözlöm a hallgatókat, sziasztok!

MEX: No, hát nagyon szépen köszönöm, hogy a rendelkezésünkre álltál, már nagyon régóta várjuk ám, hogy a Mex Rádióban legyen veled egy interjú, merthogy nagy teniszrajongók vannak a Mex Rádió háza táján, és hát elsőként természetesen azt kérdezem, hogy hogy vagy, mi újság van veled?

T.A.: Nagyon szépen köszönöm, és nagyon örülök, amit mondasz, hogy sok-sok teniszrajongó is hallgat titeket, ezt mindig nagyon élvezetes hallani, hogy ennyien szeretik a teniszt.

MEX: Igen. Azért, merthogy ugye mostanában egy kicsit átrendeződött itt minden, és erről is szeretnélek megkérdezni. Hiszen annak idején, amikor a Grand Slam tornát párosban megnyertétek, akkor még azért nem volt ennyire a színfalak előtt mindenki. Bocsánat, hogy így fogalmazok, de elbulvárosodott egy kicsit ez az egész történet, hiszen alapvetően a tenisz szeretete, az a lényeg az egészben szerintem. Lehet, hogy én vagyok régimódi?

T.A.: Tehát akkor az a kérdésed, hogy te úgy látod, hogy a mai generációk egy kicsit most már túlságosan reklámhordozóvá váltak, vagy legalább is túl sok a PR, túl sok...

MEX: Igen.

T.A.: Én meg úgy megfordítanám, hogy a tenisz változott, régebben... most is a szeretet és a tenisz iránti győzelem vágyakozása és teljesítése az elsődleges, hidd el, én csak azt gondolom, hogy ma már egy iparág épült egészen a versenyzők köré. Tehát ma sokkal, de sokkal nagyobb a reklámértéke egy versenyzőnek, sokkal eladhatóbbá vált, nagyon nagy cégek, managementek. Voltak régen is, de sokkal, de sokkal tágabb lett. Ahogy lett internet, ahogy a tévé sokkal több teniszversenyt mutat ma már, de azért hihetetlen az, hogy magyar játékosokat is látunk, tudják követni, ha nem is csak a tévében, most már online, egy-egy versenyen lehet rácsatlakozni, befizet valaki az ATP WTA-nak a vebkamerás lehetőségeire, tudja követni a versenyeket. Régen ilyen? Hát szegény anyukám volt, hogy akkor 2-3 napig nem hallott rólunk, mert nem volt akkor mobiltelefon. Tudta, hogy elmentünk, mondjuk, Japánba apuval, de volt 2-3 nap, amikor nem tudtunk jelentkezni, mert valami miatt nem volt ez a technológia, ez a lehetőség, tehát ha most azt nézzük, hogy a 80-as évek, 90-es, 2000-es, meg most mi a különbség, hát ez egy hihetetlen fejlődés, és azt gondolom, hogy ahogy minden fejlődik, ez is azzá fejlődött ki, hogy ma már sokkal nagyobb értéke van egy ilyen kaliberű sportolónak, és e köré épül egy egész stáb, akik ezt megteszik, és ezt a versenyző részére is biztosítják, meg úgymond a saját cégük is ebből él. Tehát ez egy oda-vissza adok-kapok dolog, szerintem ez egy nagyon jó dolog, mert a versenyzők is csinálják, amihez a legjobban értenek: tudásuk legmagasabb szintjét hozzák ki nagyon sok áldozattal, nagyon sok munkával, mellette meg a másik stáb csinálja azt, amit ebből a legjobban tud hasznosítani. Én azt gondolom, hogy ez teljesen jó adok-kapok: nyer az egyik oldalon, másik is nyer.

MEX: Igen, igen.

T.A.: Úgyhogy én egy kicsit másképp közelítem meg ezt a szemléletet, ne haragudj!

MEX: Semmi gond, hát ez természetes, hiszen másban élünk. Te is másban élsz, hiszen alapvetően, és ez a legfontosabb, hogy a mai napig neked a mindennapjaidat ez kiteszi, azért tudjuk már, ahogy én sme vagyok már 20 éves, te sem, na mindegy, ezt engedjük el, szóval az a lényeg, hogy amikor a teniszről beszélünk, és a magyar teniszről beszélünk, akkor 10-ből 9 embernek biztos, hogy az első Temesvári Andrea, és olyat tettél le az asztalra, a magyar teniszvilágban, egyáltalán a sportban, ami önmagában egy nagyon becsülendő, nagyon tiszteletre méltó dolog, ugyanakkor viszont amikor a fiatal tehetségek először megjelennek, akkor te biztos, hogy tudsz ezekről, ugye? Erre szeretnélek egy kicsit kérni, hogy mesélj arról, hogy mostanában mennyire látod a magyar tenisznek a jövőjét, a tehetségeket, hiszen látod azt, hogy a most felnövő generációból ki az, vagy kik azok, akiket esélyesnek tartasz például egy Grand Slam győzelemre is!

T.A.: Ahogy mondtad és bevezetted, nagyon szépen köszönöm, kicsit el is érzékenyülök ilyenkor, mikor ennyire dícsérnek, valóban azt gondolom, hogy a mai fejemmel, és nézve azt, hogy azóta nem sikerült nagyjábóül az egyéni helyezésemet senkinek még sajnos megdönteni, hogy ugye, világ 7. voltam egyéniben, én azt gondolom, hogy tényleg nagyon sokat dolgoztam érte, és azért tudjuk, hogy abban a generációban, abban a rendszerben, amiben én fiatalként ezt elértem, nagyjából a tenisz segítség nulla volt Magyarország részéről, ugye, semmi féle anyagi támogatást nem kapott az apukám, anyukám azért, hogy ugye el tudjon vinni versenyre, az összes spórolt pénzünkből tettük ezt meg, és innen sikerült tulajdonképőpen a világ élvonalába bekerülni, úgyhogy szerintem ez tényleg egy nagy dolog volt. Azt, hogy a mai fiataloknak milyen esélye van, én úgy látom hogy van egy pár nagyon-nagyon tehetséges fiatal teniszezőnk, de talán mostanra jutott el az a pár fiatal olyan szintre, hogy ezt emberileg felfogja, lelkileg is, hogy nem elég csak az, hogy tehetséges vagyok, nem elég az, hogy juniorban nagyon-nagyon jó eredményeket értem el, és mindig beszélünk itt a szakmában, hogy van a junior, és van a felnőtt világ. Ez az átmenet, illetve amikor már nem kezelnek fiatal 18 évesnek, mert kimegyek a junior korszakomból, de még nem értem bele a felnőttbe, de már felnőtt versenyeket játszom, ugye itt van az az áttörés, hogy 1.: lehetnek jó eredményeim, hirtelen egy pár jó, versenyen elért ranglista helyezésemmel felfigyel rám a világ, mert ugíye junior eredményeim voltak, utána én ezt hogyan élem meg. Ott jön a nagyon kemény munka, ott jön az a még több áldozat. Ott jön az, hogy „Úristen, ugye, fel kell adnom mindent?”. Jön a 20-as években lévő fiatal teniszező, aki most fiú, lányról lévén szó, egy kicsit szeretne élni. Tehát nagyon sokmindennek kell összejönni ahhoz, és nem elég csak tehetségnek lenni, hogy legyen meg a szorgalom, a tudatosság, hogy ne legyen sérülékeny, ezt mindig el szoktam mondani, hogy hihetetlen mennyiségű dolgot kell ezeknek a fiataloknak magukban átgondolni és célokat kitűzni, és ez a nehéz. Azt látom, hogy nagyon sok impulzus éri ezeket a mai generációs fiatalokat, és nehéz nekik néha azt megtalálni, hogy igazából mi a cél, miért csinálom, mit, miért, hogyan tologatok, a prioritásom mi, ne legyen az, hogy úgy érzem, hogy mindent feláldozok, de ugyanakkor ha mindent feláldozok, akkor úristen, miről maradok le. Tehát régen, azért bevallom őszintén, nekünk nem volt ennyire sokminden, amin el kellett gondolkoznunk. Volt az, hogy szeretnék kitörrni, volt egy lehetőség, hopgy megmutassam azt ebben a kis országban, hogy én akarok a legjobb lenni, és ezért mindent felraktál egy lapra. Ma már nagyon sokszor látom azt, hogy olyan félve, olyan döcögve mondják ki, hogy „jó, hát ezt csinálom, ugyan profi vagyok, de profiként is élek, profiként is edzek, profiként is állok a dolgokhoz?”, úgyhogy ezt más mondani, és más csinálni.

MEX: Örülök neki, hogy te mondtad ki azt, amin én már nagyon régóta gondolkodom, hogy mentálisan manapság jóval nehezebb a versenyzőknek, és ez egyébként nemcsak a teniszezőkre érvényes szerintem, hanem szinte az összes többi sportágra is, hogy mentálisan a 2020-as évekre egészen más, mint volt pl. ’86-ban, amikor a Roland Garrost megnyertétek.

T.A.: Igen, igen, de ugyanakkor annyit azért hozzátennék, hogy amikor nagyon elkezdük sajnálni, hogy hú, sokkal nehezebb, ugyanakkor van egy olyan oldala, amire azt viszont tudom mondani effektív, mondjuk, a tenisznél, hogy viszont sokkal nagyobb az anyagi támogatásuk szövetségi szinten és állami szinten ennek a sportágnak. Soha nem látott támogatást kapnak tulajdonképpen a sportágak, most már nem csak a teniszről beszélek, úgyhogy sajnáljuk, igen, mert nagyon, amit elmondtam, nagyon sok impulzus éri őket, de ugyanakkor hihetetlen támogatást kapnak, amit valószínű, a mi generációnk, meg az előttünk lévő, meg még a közvetlen utánunk, és nem a mostaniról van szó, soha nem kapott meg. Tehát ez is egy elgondolkodtató dolog, hogy valószínű, azért amikor nem volt minden alánk téve, azért lehet, hogy sokkal többet kellett megdolgoznunk, és sokkal jobban akartuk, mert nem voltunk úgy elkényeztetve.

MEX: Hát igen. Egyébként, ha már itt tartunk, az előbb valami nagyon-nagyon megütötte a fülemet amikor beszéltél, és ugye elég sokan tudják, hogy ’87-ben neked kifordult a bokád azon a bizonyos amerikai versenyen, és végigjátszottad a versenyt, nyertél, de az öltözőben már nem tudtál a lábadra állni. Két évet elvett a sérülés az életedből, és utána felálltál és folytattad. Túl a műtéten, a válladon, utána stb., és felálltál és folytattad. Egy olyan lelki erő kellett ehhez, amit, igazából én azt gondolom, hogy nem lehet vele születni, hanem ezt meg kell tanulni. Jól gondolom én ezt?

-T.A.: Jól... Ebben azért vitatkoznék csak egy icipicit, mert azt gondolom, hogy fifty-fifty. Tehát szerintem vcele született egy olyan adottság, ami van egy emberben,...

MEX: Persze, ez egyértelmű.

T.A.: ...hogy ilyen kitartó, és a fájdalmat elviseli, és a céljaiért feláldoz sokmindent, a másik tanulható, de ugyanakkor azt gondolom, hogy a szívében amit az ember érez, és azt a fajta odaadást, én megkockáztatom, hogy szerintem inkább több a veleszületett és a genetika, mint az, amit megtanuljuk? Meg lehet tanulni, vagy meg kell valakit tanítani arra, hogy feláldozzon valamit valamiért? Meg kell tanítani valakit arra, hogy tudatosabban csináljon dolgokat? Az már rég rossz, ha én arra akarom rátanítani, hogy ezt akarni kell, szerintem, én így gondolom. Persze, edzőként minden nap azt gondolom, hogy tanítjuk a fiatalokat meg a versenyzőket arra, hogy hogyan lenne jobb még, meg hogyan tud még jobb eredményt elérni. De azt gondolom, hogy akiben benne van, és akit nem kell állandóan toszogatni, és nem kell állandóan magyarázkodni, azt gondolom, azzal jobb eredményt ér el az ember.

MEX: Az biztos.

T.A.: És még egy, bocsánat. Nem szeretném azt sem elfelejteni, hogy azért hangsúlyozzuk ki, hogy ne a szülő akarja jobban, meg ne az edző akarja jobban, hanem mindenféleképpen a versenyző akarja a legjobban, és utána jön hozzá a mi segítségünk. A szülői, az edzői, az egész stáb segítsége.

MEX: Hát igen. Egy kicsit a mai teniszről beszélgessünk, ugyanis az utóbbi időszakban valami furcsa dolgot látok. Azt látom, hogy – Djokovicról szeretnék veled egy kicsit beszélgetni –, azt látom, hogy őköré épült valamiu olyan, és tudom, hogy ennek egy része alapvetően marketing, dehát olyan nagyon sokat változott Djokovic, és most, amikor az történt, hogy Medvegyev legyőzte Djokovicot, akkor nagyon sok pro és kontra érkezett, és sokan azt mondják, hogy eljutott arra a pontra Djokovic, amikor is már a teher, ami rajta volt – én egyébként ezzel nem értek egyet –, annak köszönhető az, hgogy őt le lehetett győzni, de énszerintem ez nem igaz, és nagyon-nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy Temesvári Andreának mi erről a véleménye.

 T.A.: Nagyon egyszerű. Lehet, hogy azt gondolják most a hallgatók, vagy te is, hogy valami olyan fogok mondani, mert én tudom a megoldást, hogy én azt gondolom, hogy nagyon egyszerű: emberből van ő is. És meg lehet persze tanulni, mert hányszor volt már olyan szituációban, hogy nyomás volt rajta, és most is perzse, hogy a Grand Slamet meg tudja csinálni. Én azt gondolom, mindent nem tudhatunk. Én nem voltam ott, nem ismerem nagyjából annyira, hogy mondjam, ilyenfajta mentalitását, arról tudok beszélni, amit én is látok. Nem vagyok annyira tűzközelben, hogy erről úgy tudjak nyilatkozni, és butaság is lenne olyat mondanom. Én talán csak azt tudom elmondani, amit volt versenyzőként talán érzek rajta, hogy valóban egy kiváló ellenfél volt Medvegyev, nagyon-nagyon jól teniszezett, felszívta magát, és egy picit én éreztem nyomást, éreztem Djokovicon egy kis terhet. Valóban több volt rajta, én úgy éreztem, mint máskor éreztem volna rajta.

MEX: Hm. Hát igen. És egyébként ne csak egy szerb versenyzőről beszéljünk – tényleg, minden tiszteletem az övé –, hanem egy kicsit a magyarokról is most a US Open kapcsán Gálfi Dalmáról, merthogy azt írják róla, és ezt rengeteg helyen lehetett olvasni, hogy a szívét és a lelkét is ott hagyta a pályán. Egy kicsit te jutottál eszembe erről, hogy amikor valaki tényleg a szívét és a lelkét ott hagyja a pályán, ez szerinted inkább csak egy marketingfogás, vagy Dalmát esetlegesen ismered annyira, hogy tudsz erről valami olyan információt, hogy...

T.A.: Hogyne tudnék. Dalmával 2015-ben én voltam vele, én voltam az edzője, amikor ott megnyerte a US Open junior versenyt, és visszamenni neki a US Openre, pontosan el tudja mindenki képzelni, hogy azt a Grand Slam tornát, amit megnyert 18 évesen, oda az ember milyen hihetetlen, hát ha mondhatnám, hogy jó érzéssel, önbizalommal, vágyakozva ékezett és jó formában is volt mmost az idei US Openen, és ahogy vette az akadályokat, úgy derült számára ki, hogy de jó, én meg tudom ezt csinálni, és nagyon fontos volt, hogy ő ezt el is higgye. Én azt gondolom, hogy szívét-lelkét kitette – megint csak arra kanyarodom vissza –, hát ez lenne a normális, nem? Hogy minden egyes mérkőzésen mindenki odategye magát. Talán nem kell elmennem messzire, én azt vallom szakemberként, meg volt versenyzőként, hogy ki kapni ki lehet kapni, de az, hogy az ember a szívét nem hagyja ott egy mérkőzésen, az inkább durva. Tehát én azt gondolom, hogy úgy kapjon ki mindig az ember, hogy azt tudja mondani, hogy én mindent megtettem azért, hogy ezt a mérkőzést megnyerjem. Lehet, hogy útközben elrontottam, nem jó taktikát választottam, nem ment úgy, nem figyeltem, fáradt voltam, az ellenfél jobb volt, kitalálta, hogy én mit akarok, nem tudtam váltani, tehát mindent lehet, de azt nem, hogy lejövök a pályáról, és azt mondja valaki a stábomból, vagy hogy én magam úgy érezzem, hogy Úristen, maradt még bennem, nem tettem meg mindnt azért, hogy én meghaljak a pályán, hogy megpróbáljam megnyerni a mérkőzést. Én azt gondolom, hogy ez természetes, tehát az, hogy most valakiről ezt írják, én nem hiszem, hogy el kellene ájulni ettől, mert ez a normális számomra.

MEX: Hát igen. Na és akkor végezetül, ha egy kis üzenetet kérhetek tőled, hogy mit üzennél a mi fiatal  feltörekvő sportolóknak.

T.A.: Hát én azt gondolom, hogy előbb mindent elmondtam.

MEX: Azért nehéz lesz most.

T.A.: Ezt már nem tudom überelni, én úgy gondolom, hogy először is azt, hogy higgyenek magukban. Az a munka, és a munkában higgyenek, amit elvégeznek edzésen, az fog kijönni a mérkőzésen. Tehát olyat ne várjanak maguktól, amit nem tesznek meg edzésen, nem tesznek meg azon a felkészülési perióduson, ami elvezet a mérkőzésig. Tehát akkor nem lehet dühös magára, mert ha olyat vár, amit soha nem gyakorolt be, az nem fog működni a mérkőzésen. Tehát ezt azért tudjuk. Tehát ez olyan dolog, hogy most mehetek én el egy nyelvvizsgára, ha életemben nem készültem fel rá, és lehet, hogy még nem is beszélem a nyelvet. Ez pont ugyanilyen érzés, tehát azt gondolom, 100%-ig tudatosan kell – most az élsportolókról beszélünk ugye, nem az amatőr sportolókról, akik csak élvezik –, tehát akik világversenyeken játszanak, képviselik Magyarországot. Én azt gondolom, hogy szívvel-lélekkel, odaadással kell, és emellett egy hihetetlen alázat a sportja iránt. Ez a legfontosabb. Alázat, és azok, akik segítenek, számára, a legközelebbi edzők, vagy a volt nagy sportolók abban az ominózus sportágban, tiszteljék. És igenis, talán hallgassák meg, még ha néha picit kritikának vesznek dolgokat is. De valószínű, aki bejárta ezt az utat, és már volt rá tapasztalata, akkor el fogja mondani, és próbál neki segíteni, hallgassák meg, próbálják megérteni, és más hibájából tanuljanak, ne a sajátjukból állandóan.

MEX: Hm. Hát igen. Ez végszónak is nagyon jó. Kedves Mex Rádió hallgatók! Az elmúlt percekben a teniszlegenda Temesvári Andrea volt a vendégünk. Nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltál, és a munkádhoz rettenetes sok sikert kívánok, és azt kívánom, hogy ezt még nagyon-nagyon sokáig tudd csinálni!

T.A.: Köszönöm szépen én is, örülök, hogy végighallgattak.

MEX: Köszönjük szépen mégegyszer, szia!

T.A.: Köszönöm, szia-szia!

Az interjú meghallgatható itt: